Szijjártó Péter: új energiaforrásokat kell bevonni, nem a meglévőket lecserélni

Büszkeségét fejezte ki azzal kapcsolatban Szijjártó Péter, hogy ő volt az első magyar politikus, aki hosszú távú gázbeszerzési megállapodást kötött egy nem orosz szereplővel. A diverzifikáció nem meglévő energiaforrások lecserélését jelenti, hanem újak bevonását - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

Szijjártó Péter: új energiaforrásokat kell bevonni, nem a meglévőket lecserélni

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Shell Hungary centenáriumi fogadásán legelőször is köszönetet mondott a vállalatnak, amiért egy kisebb megszakítással immár száz éve jelen van Magyarországon, s a meglévő partnerséget méltatta.

Üdvözölte, hogy anélkül is folyamatosan bővülni tudott a cég, hogy hazánkban jelentős földgáz-, illetve kőolajmezők lennének, és az energiaellátás biztonsága teljes mértékben a szomszédos államoktól függ.

"És ha visszatekintünk a térség közelmúltjának a történelmére, nem minden szomszéd és nem minden szomszéd szomszédja viselkedett felelősségteljesen, barátságosan és tisztességesen (…) Tehát ezekben a súlyos kihívásokkal teli időkben nagyra értékeljük azon partnereket, akik hozzájárulnak a biztonságos energiaellátáshoz itt, Magyarországon, az ugyanis a nemzeti szuverenitás és a stratégiai érdekek része"

- mondta.

Ezután kifejtette, hogy a magyar kormány értelmezésében a diverzifikáció nem valamely energiaforrás lecserelését jelenti egy másikra, hanem újabb források bevonását.

"És ezért el kell mondanom, büszke vagyok arra, hogy én voltam az, aki letárgyalta néhány évvel ezelőtt a Shell-lel azt a megállapodást, amelynek az értelmében egy hat éves hosszú távú szerződés keretében évente 250 millió köbméter cseppfolyósított földgázt vesz Magyarország a horvátországi Krk kikötőjén keresztül"

- jelentette ki.

"Figyelembe véve a velem szembeni, geopolitikával kapcsolatos bírálatokat, el kell mondanom, büszke vagyok arra, hogy én voltam az első magyar politikus, aki hosszú távú gázbeszerzési megállapodást kötött egy nem orosz szereplővel" - folytatta.

"Büszke vagyok arra, hogy ez a partnerség diverzifikációt jelentett, mert ez hozzáadott értéket jelentett az energiabiztonságunk szempontjából. Ez egy új forrás egy új szállítási útvonalon (…) És remélem, hogy 2027 után, amikor a szerződésünk lejár, újat tudunk kötni" - tette hozzá.

Ugyanakkor rámutatott, hogy ehhez a horvát kormányra is szükség van, az LNG-terminál Horvátország területén található ugyanis, és reményét fejezte ki, hogy nem fognak akadályt gördíteni a hosszabbítás elé.

Szijjártó Péter kitért a környezetvédelmi szempontokra is, és kiemelte, hogy a magyar kormány ezeket igen fontosnak tartja, viszont nem politikai, hanem gyakorlati oldalról közelíti meg a kérdést.

"Hiszünk abban, hogy egyensúlyt kell tartani a környezetvédelem, valamint a versenyképesség javítása, a gazdasági növekedés között. Ha ezt az egyensúlyt megbontjuk, akkor biztosan tönkretesszük az egész folyamat kiszámíthatóságát" - fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország elkötelezett a zöld átállás iránt, azonban csakis észszerű módon, így nem fognak felelőtlen, teljesíthetetlen vállalásokat tenni.

"Hiszünk abban, hogy ha el akarjuk érni saját zöld céljainkat, akkor folytatnunk kell a közúti közlekedés elektromos átállását, mivel (…) ez a szektor felelős a globális károsanyag-kibocsátás 17 százalékáért" - figyelmeztetett.

Ennek kapcsán pedig üdvözölte, hogy a Shell idén megnyitotta a századik elektromos töltőállomását is hazánkban, így a vállalat hálózata gyakorlatilag országos lefedettséget biztosít.

Burger King is lesz Csepelen

Várhatóan 2026 elején nyitja meg kapuit Csepel első Burger King étterme a Csepel Plaza közvetlen szomszédságában, egy komplex kerületkép‑formáló beruházás részeként. A projekt beruházója a Mall Invest Zrt., illetve a beruházás lebonyolítója a Magyar Ingatlanberuházó Zrt. (MIB Zrt.). Mindkét vállalat az Indotek Group leányvállalata. A beruházás célja, hogy a Csepel Plaza melletti, jelenleg alulhasznosított telket egy korszerű, fenntartható és közösségbarát városi térré alakítsa, miközben új munkahelyeket teremt és emeli a kerület életminőségét.
2025. 06. 16. 15:30
Megosztás:

Lebuktatta a hatóság az ál-lajosmizsei epreket

Négy héten át fokozott figyelmet kaptak a szamócák: a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok munkatársai országszerte 479 helyszínen összesen 512 tételt ellenőriztek. A teljes kereskedelmi palettát vizsgáló ellenőrzések rávilágítottak arra, hogy minden tizedik termékkel volt probléma. Az akció végére a hatóság munkatársai közel 3 millió forintnyi bírságot szabtak ki, több eljárás pedig még folyamatban van.
2025. 06. 16. 15:00
Megosztás:

Felpörgött a kínai kiskereskedelem, de érződik a vámok hatása

Kína kiskereskedelmi forgalma májusban 6,4%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, ami gyorsulást jelent az áprilisban mért 5,1%-os növekedéséhez képest, és meghaladja a piac 5%-os várakozását.
2025. 06. 16. 14:30
Megosztás:

Tőzsdei bevezetést tervez az Available Zrt.

A német bérlakáspiacon aktív Available Zrt. 2025 végére tervezi részvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsde Xtend platformjára, majd később a standard kategóriára is pályázik - közölte a cég az MTI-vel.
2025. 06. 16. 14:00
Megosztás:

Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány

Először nevezett ki női vezetőt a külső hírszerzés (MI6) élére a brit kormány.
2025. 06. 16. 13:30
Megosztás:

A Cardano új lendületet vesz: XRP integráció és decentralizált vagyonalap építése

A Cardano következő nagy dobása: Ripple-támogatás, új DeFi funkciók és egy önfenntartó ökoszisztéma megteremtése. Charles Hoskinson ambiciózus tervei új irányba mozdíthatják el a hálózat jövőjét.
2025. 06. 16. 13:00
Megosztás:

Fontos frissítés jön a BudapestGO-ba

Kiszámíthatóbbá válnak a fizetési folyamatok a BudapestGO applikációban egy új fejlesztésnek köszönhetően - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
2025. 06. 16. 12:30
Megosztás:

A mobil trading alkalmazások térhódítása a forex piacon

A tőzsdei kereskedés, CFD ügyletek az utóbbi évek során jóval szélesebb kör számára váltak elérhetővé mint korábban. Ez jelentős mértékben köszönhető a technológia fejlődésének és annak a ténynek, hogy az információk elérhetőbbé váltak.
2025. 06. 16. 12:00
Megosztás:

Ingyenes bankszámla, pénzügyi tudatosság és akár 40 ezres jóváírás – ezért ajánlott mihamarabb bankszámlát nyitni a gyermeknek

A nyári időszakban sok családban előkerül a kérdés: mikor és hogyan érdemes bankszámlát nyitni gyermekünknek? Táborozás, nagyszülői látogatás, külföldi utazás vagy egyszerűen a digitális zsebpénzkezelés egyre több szülőt késztet arra, hogy banki szolgáltatással segítse gyermekét. A money.hu friss összesítése szerint több pénzintézet is kínál olyan gyerekszámla-csomagokat, amelyeknél nemcsak a számlavezetés és a bankkártya lehet ingyenes, hanem akár több tízezer forint jóváírást is kaphatnak az új ügyfelek.
2025. 06. 16. 11:30
Megosztás:

Enyhén emelkedtek pénteken a hazai hosszú hozamok, a hétközbeni erősödés után az EUR/HUF előző heti szintjén zárt

A múlt héten a vámháború, az amerikai inflációs folyamatok és a geopolitika mozgatták a kötvény- és devizapiacokat is.
2025. 06. 16. 11:00
Megosztás:

Negyedik napja lövi egymást Izrael és Irán - milyen hatással lehet ez a piacokra?

Negyedik napja lövi egymást Izrael és Irán azt követően, hogy Izrael péntek hajnalban rakétatámadást indított iráni nukleáris és katonai célpontok ellen. Irán pénteken válaszcsapást indított és szombaton újabb iráni válaszcsapás érte Izraelt.
2025. 06. 16. 10:30
Megosztás:

Estek a vezető indexek a tengerentúlon pénteken

Az Irán elleni izraeli támadás, illetve az ellencsapások híre a tengerentúli befektetőket is inkább a kevésbé kockázatos befektetések felé terelték, csökkentek a részvényárfolyamok, az arany ára áprilisi történelmi csúcsa közelébe kúszott.
2025. 06. 16. 10:00
Megosztás:

Az Irán ellen indított izraeli légicsapások hírére jelentősen gyengült a kockázatvállalási kedv

A péntek hajnali, Irán elleni nukleáris és katonai célpontok ellen indított izraeli légitámadás hírére mínuszban nyitottak a fontosabb nyugat- európai részvénytőzsdék és nem is hagyták el a piros tartományt a nap során.
2025. 06. 16. 09:30
Megosztás:

Májusban tovább nőtt Kína ipari termelése

Májusban tovább nőtt az ipari termelés Kínában, de hat hónapja a legkisebb mértékben, a kiskereskedelmi forgalom viszont 15 hónapja a legnagyobb növekedést érte el a pekingi nemzeti statisztikai hivatal hétfői jelentése alapján.
2025. 06. 16. 09:00
Megosztás:

Gyengült hétfő reggelre a forint

Gyengült hétfő reggelre a forint árfolyama a péntek délutáni jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 06. 16. 08:30
Megosztás:

Varga Mihály: erős és biztos köteléket jelent a türk államokkal meglévő együttműködés

A bizonytalan világgazdasági körülmények között is erős és biztos köteléket jelent Magyarország számára a türk államokkal meglévő együttműködés - jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Türk Államok Szervezete Magyarországi Képviseleti Irodájának ünnepségén, amelyen felavatták Györfi Sándor karcagi szobrászművész Csodaszarvas-szobrát.
2025. 06. 16. 08:00
Megosztás:

Rekordgyenge az akácméztermés

Az idei szezon az elmúlt 2-3 évtized legrosszabb akácméztermését hozta, a tömeges téli méhcsalád-veszteség, az akácvirágzást megelőző súlyos fagyok, illetve a virágzás során tapasztalt kedvezőtlen időjárás egyaránt hozzájárult a kiábrándító eredményekhez - közölte az Agroinform.hu csütörtökön Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnökének nyilatkozata alapján.
2025. 06. 16. 07:00
Megosztás:

Lufthansa: csökkenhet az amerikai járatok iránti kereslet ősszel

A német Lufthansa légitársaság a nyári fellendülés után a harmadik negyedévben gyengébb keresletre számít az Egyesült Államokba induló járatok iránt - jelentette ki Carsten Spohr, a vállalat vezérigazgatója.
2025. 06. 16. 05:00
Megosztás:

Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt

Több spanyol nagyvárosban is számos tüntető vonult ismét utcára vasárnap, hogy tiltakozzon a tömegturizmus miatt.
2025. 06. 16. 04:00
Megosztás:

Pánik helyett mohóság? Miért nem esik a Bitcoin ebben a helyzetben sem?

Miközben a világ pénzpiacai idegállapotban figyelik az egyre fokozódó izraeli–iráni konfliktust, a kriptovaluta-piac úgy tűnik, mintha semmit sem érzékelne a geopolitikai viharokból. A „Crypto Fear & Greed Index” továbbra is a mohóság zónájában mozog – de meddig tart ez a látszólagos nyugalom?
2025. 06. 16. 03:00
Megosztás:
OSZAR »